A gravitációs vonzás - ami nincs! 

 

 

A gravitáció egy nagyon ismert, nagyon általános ámde igen gyenge kölcsönhatás. Mégis ez uralja a Világegyetemet. Feltételezett közvetítője a graviton, bár ezt sajnos még senki sem találta meg. A saját elgondolásom szerint a gravitáció nem is efféle közvetítő részecskékkel működik (Lásd: Mi a gravitáció?). Az valójában a nagy energiájú Szuperhúr-Tenger energia-gradiense, és ez fejti ki az észlelt erőt a testekre.

 

   Még nagyobb eltérést jelent azonban a megszokott gondolatmenettől, hogy a gravitációs kölcsönhatás valójában nem is kölcsönhatás. A gravitációs mezőben lévő testek vagy égi testek nem hatnak kölcsön egymással, hanem kizárólag csak a szuperhúr-tengerrel. Hogy hogyan is alakul ki ezek után a gravitációs „vonzás”? Nézzük meg ezt a problémát részletesebben!

 

   A „vonzó” hatást közvetetten a gravitációt a szuperhúr-tenger belső energiája, valamint az anyagi testek energia-nyelési hajlama okozza. Az égitesteket körös körül körülvevő szuperhúrok mozgási energiáját az anyagi test folyamatosan nyeli, és átalakítja anyagi világunk számára észlelhetetlen energiahullámokká. Ez az energia-nyelés végül is egy külső körkörös nyomás formájában jelenik meg a test felé. Két „közeli” égitest esetén a testek között előáll egy olyan energiahiányos terület, amely az égitestekre kisebb nyomást fejt ki.

 

   A fenti kép alapján előáll az a helyzet, hogy az égitestet szinte körkörösen egy un. normál nyomás éri, ahol az energia-gradiensek maximális energiával indulnak, és beérkezésükkor az égitest ezeket valamivel kisebbre fogyasztja. Ugyanakkor van egy felhígultság a két égitest közötti térben, amely kisebb nyomást ad le mindkét égitest felé. Az égitestek tehát körös-körül nyomás alatt állnak, ámde ez a nyomás a szomszédos égitest irányából kisebb.

 

 1. ábra   Vastag drótkötél tart ellen a Hold centrifugális erejének

 

   Az előbbiek alapján egyértelműen következik, hogy a közismert gravitációs „vonzás” valójában nem is „vonzás”, hanem körkörös nyomás minden irányból. Azonban ez a nyomás egy picit mindig gyengébb, ha a szomszédos égitestek irányába vizsgálódunk. A gravitációs „vonzás” ősrégi ötlete ugyan naív, de nagyon is természetes emberi reakció, hiszen közvetlenül érzékeljük a „vonzást” a Föld irányából. A kezünkben lévő almát mérsékelt erővel vonza a talpunk alatt lévő Föld, miközben a messzi Hold sokkal nagyobb vonzóerőt érzékel. Egy 460 kilométer átmérőjű acél sodronykötélre lenne szükség ellentartani a centrifugális erőnek. A Nap még vastagabb kötelet használna a Föld megtartására. Ez a kötél olyan vastag lenne, mint maga a Föld átmérője, azaz 12700 km. Amennyiben az elképzelt drótköteleket a gravitációs vonzás helyettesítené, akkor a kritikus irányba nyúlkálva valamiféle kötelet, de legalábbis nagy vonzóerőket kellene érzékelnünk. Ámde semmit, még csak röpködő gravitonokat sem érzékelünk. Azért nem, mert a gravitációs vonzás nem létezik. Így aztán akármely irányba nyúlkálunk, semmi változást nem érzékelünk. 

 

2. ábra   Szuperhúrok - Étertenger

 

Lássuk be, hogy a drótköteles megoldás, sőt általában a vonzóerő elképzelés nem vált be. Sőt világosan láthatható, hogy nem is válhat be. Ugyanez a helyzet a jelenleg használatos üres tér, valamint a görbült tér teóriával is. Ezek anyagtalan absztrakt elméletek, nincsenek és nem lehetnek kapcsolatban az anyagi világunkkal. (Ezt egy későbbi dolgozatomban részletezem.)

 

   Lépjünk tehát túl az évszázados kiúttalanságon és az eredménytelen próbálkozásokon! Vegyük elő ismételten az egykor bevált Éter-Tenger megoldást. Vegyük tudomásul a világot kitöltő Éter-Tengert illetve Szuperhúr-Tengert. Ennek nyomása és energia-vesztesége egy-egy atomra igen kicsi, azonban egy égitestre - mint a fenti példákban is láttuk - igen nagy. A nyomást az atomjaink megszokták és nem is érzékelik. Ugyanez vonatkozik a Éter-Tenger belső energiájára is.

 

   A gravitációs „vonzerő” helyett láthatatlan és óriás mértékű energia nyelés folyik a testek részéről. Ezt az energiát a végtelen szuperhúr tenger irányítja a végtelenből a test súlypontja irányába. Az energia elnyelése közben a testre nyomás nehezedik, bolygó méretű testre óriási nyomás.

 

   Ha egyszerűen kívánjuk összefoglalni az eddigieket, akkor azt kell mondanunk, hogy a világmindenségben semminemű „vonzás” nincs, ellenben minden test és minden égitest a szuperhúr-tenger nyomása alatt áll. Ezt a tengert korábban, még 1920 előtt Éter-Tengernek nevezték a tudósok. Ezek voltak ám a boldog idők! Akkortájt a Fizikusok természettudományos magyarázatai még biztonságos alapra, az anyagszerűnek tekinthető éterre támaszkodott. Mivel azonban Einstein ezt a fizikai alapot nem volt képes saját elméletéhez igazítani, ezért mint szükségtelent semmissé nyilvánította, szakzsargonnal szólva kiseprűzte a fizikából. Az Éter-tenger korszak után következett a mai is használatos, semmit sem tartalmazó, teljesen üres Űr korszaka. Az ominózus 1920-as időponttól kezdve és mind a mai napig a Fizikus Társadalom kizárólag csak az üres térre tud „támaszkodni”.

 

 

 

   A kézenfekvő javaslatom a következő:

 

 A továbbiakban támaszkodjunk 

 a gravitációs nyomás fogalmára, 

 és ezen időponttól kezdődően 

 véglegesen töröljük ki 

 a nem létező gravitációs vonzás fogalmát 

 a fizika világából!!! 

 

3. ábra  A vákuum hiperhő eloszlása a Föld - Hold környezetében

 

 

 

 

Kelt: 2020 09 30

 

 

   Tassi Tamás

   fejlesztőmérnök

   hobby-fizikus

   tud. ism. szakíró

   aparadox.hupont.hu

 

 

 

 

Oldal: A gravitációs vonzás
Paradigmaváltás a fizikában! - © 2008 - 2024 - paradigma-valtas.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat